Életutam

Furcsa dolog az emberi természet. Sokáig azt hisszük, hogy halhatatlanok vagyunk, hogy a testünk bármit kibír. Hogy velünk úgysem történhet semmi komoly.

Ez az írás nem motivációs idézet. Nem reklám, és nem is eladásról szól.

Ez az én történetem. És ha akár csak egyetlen embernek segít, aki hasonló helyzetben van, akkor már megérte leírnom.

Anyai ágon nálunk generációk óta jelen van a visszérprobléma. Sajnos én sem voltam kivétel. Már egészen kicsi koromban, körülbelül öt évesen megjelent az első visszerem. Az évek múlásával egyre több lett, és tinédzserkoromra már jóval súlyosabb volt a helyzet, mint azt bárki gondolta volna. Volt olyan ér, amely két-három ujjnyi vastagra nőtt.

Sokáig nem foglalkoztam vele. Nem fájt, csak esztétikailag zavart.

Aztán egy reggel minden megváltozott.

Körülbelül húsz évvel ezelőtt arra ébredtem, hogy nagyon fáj a bal lábam. Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Azt gondoltam, biztos beütöttem valahova, majd elmúlik. Elmentem dolgozni.

Másnap reggel azonban már piros volt, forró és a fájdalom szinte elviselhetetlen lett. Minden lépésnél olyan érzésem volt, mintha egy szűk csövön próbálnának hatalmas nyomással folyadékot átpréselni.

Elmentem orvoshoz, majd a kórházba kerültem Doppler vizsgálatra.

Ott derült ki az igazság.

Két vérrög zárta el a visszereimben a vér szabad áramlását, és trombózis alakulhatott ki. Nagyon megijedtem. Negyven napon keresztül minden egyes nap vérhígító injekciót kaptam, tablettákat szedtem, kompressziós harisnyát hordtam, és folyamatosan hűteni kellett a lábam. Azt mondták, igyak sok folyadékot.

Végül rendbe jöttem. Visszamentem dolgozni.

De nem tartott sokáig.

Talán egy hónap sem telt el, amikor minden kezdődött elölről. Csakhogy most már hat vérrög volt.

Újabb vizsgálatok, rengeteg vérvétel, bizonytalanság és félelem.

Egy nagyon kedves belgyógyász doktor végül kimondta a diagnózist:

a vérem önmagában nem hajlamos az alvadásra, viszont a visszereim olyan rossz állapotban vannak, hogy bármikor újra kialakulhatnak vérrögök.

Azonnali műtétet javasolt.

Azt mondta: ha a vérrögök a fő artériába jutnak, abból tragédia lehet. És ha nem műttetem meg magam, a sok vérrög miatt valószínűleg nem fogom megélni a következő évet.

Teljesen ledöbbentem.

Ez volt az első pillanat az életemben, amikor igazán szembesültem azzal, hogy az élet véges. Hogy a „jó öreg kaszás” nem csak egy mondás – néha tényleg ott áll mögöttünk.

Aznap este az internetet böngésztem, milyen lehetőségeim vannak. Nem szerettem volna a hagyományos visszérműtétet. Végül találtam egy új eljárást, ahol nem húzzák ki az ereket a lábból.

Megműtöttek – mindkét lábamat.

Azt hittem, ezzel véget ér a kálvária.

De sajnos nem így történt.

Maradtak visszerek, amelyeket injekciókkal kezeltek, de mindig jöttek újak. Hiába a tudatos életmód, a rengeteg folyadék, a mozgás. A fájdalom éjjel-nappal jelen volt. Megtanultam együtt élni vele.

Így telt el sok év. Így csináltam végig még a terhességemet is.

Egy kedves rokonunk ekkor javasolta a Bemer orvostechnológiai készüléket. Eleinte teljesen elzárkóztam tőle. Féltem, hogy esetleg megmozdítja a vérrögöket.

De a férjem kitartóan utánanézett mindennek. Kiderült, hogy a készülék a mikrokeringést segíti – pont azt, amire nekem nagy szükségem volt.

Vonakodva, de kipróbáltam.

Eleinte semmit nem éreztem. Aztán észrevettem valamit: mintha kevésbé fájna a lábam.

A férjem közben az interneten talált egy kiváló érsebész specialistát. Időpontot kaptunk hozzá. Amikor Dopplerrel megvizsgálta a lábam, nem voltak túl jó hírei.

Azonnali műtétet javasolt.

A beszélgetés során elmondtam neki, hogy elkezdtem használni a Bemer készüléket. A doktor úr ekkor olyat mondott, amire nem számítottam:

Ha nincs a Bemer, amely a legapróbb mikroerekben is serkenti a keringést, valószínűleg már el sem jutok hozzá.

Ismét összeomlottam.

Másodszor mondták ki az életemben, hogy hajszálon múlik az életem.

A műtét szerencsére sikeres volt. Kiderült, hogy az első műtétnél csak néhány eret választottak le a fő artériáról, a többi viszont ott maradt.

Akkor döbbentem rá, hogy évekig abban a hitben éltem, hogy biztonságban vagyok.

Pedig nem voltam.

A Bemer használatával viszont nagyon gyorsan felépültem.

Közben a férjemmel – mivel mindkettőnknek voltak egészségügyi problémái – elkezdtünk még mélyebben foglalkozni az egészségünkkel. Egy barátunk javaslatára elmentünk egy meridián diagnosztikára.

Ő ment először.

Amikor hazaért, tele volt lelkesedéssel és információval. Én természetesen szkeptikus voltam – mint mindig.

De végül én is elmentem.

A vizsgálat során olyan dolgokat mondtak a szervezetemről, amelyeket rajtam kívül csak a férjem tudott. A hideg futkosott a hátamon.

Személyre szabott javaslatot kaptam vitaminokra és tápanyagokra.

Meglepődve kérdeztem:

de hát mi szedünk vitamint – akkor miért nem látszik a mérésen?

És hogyan lehet, hogy napi 5–6 liter víz mellett mégis sűrű a vérem?

A válasz egyszerű volt.

Nem minden vitamin hasznosul egyformán a szervezetben.

A kínai gyógyász ajánlására elkezdtünk egy más típusú vitaminrendszert használni. Néhány hét után hihetetlen változásokat tapasztaltam.

Elmúlt a szülés óta tartó derékfájásom.

A térdem újra normálisan működött.

A zsírmájam csökkent.

A szülés óta tartó, szinte elviselhetetlen fejfájásom megszűnt.

És ami talán a legfontosabb: visszatért az energiám.

A férjem annyira elköteleződött az egészség témája iránt, hogy végül kínai gyógyászati tanulmányokba kezdett.

Azóta egyre többet értünk meg az emberi test működéséről.

És egy dolgot biztosan megtanultam.

Az emberi élet hihetetlenül törékeny.

Ezért fontos, hogy figyeljünk magunkra. Hogy elegendő tiszta vizet igyunk. Hogy támogassuk a szervezetünket a megfelelő tápanyagokkal. Hogy törődjünk az egészségünkkel, még mielőtt a testünk kénytelen lenne kiabálni.

Mert az egészség nem magától értetődő.

De ha odafigyelünk rá, esélyt adunk magunknak egy hosszabb, egészségesebb és teljesebb életre.